Rólunk
Sziasztok, Eszti vagyok, a Zöldkuckó megálmodója!
A webáruházban natúr kozmetikumokat, illetve zero waste termékeket találhattok.
Évek óta foglalkoztat a környezettudatosabb életmód, és közgazdász személyiségemnek köszönhetően 2020-ban úgy döntöttem hosszú tervezgetés után hogy belevágok ebbe a webshopba, mely reményeim szerint sok embernek segít, hogy könnyebben elérje környezettudatos és lowwaste céljait.
Egyébként, közgazdász diplomám van, ezen kívül mérlegképes könyvelői végzetségem. A szakmában dolgozom 2013-óta, amit nagyon szeretek csinálni, mert igazán passzol hozzám.
Az oldallal az a célom, hogy elérhetőbbé tegyek olyan természetes alapanyagokból készült termékeket, amik jót tesznek mind a környezetnek, de ugyanúgy a saját bőrünkre és szervezetünkre is remek hatással vannak.
Pár éve, amikor elkezdtem kicsit környezettudatosabb életet élni folyamatosan egyre több területen fedeztem fel olyan dolgokat amik jobb alterntívának bizonyultak. Fokozatosan kezdtem beszerezni, tesztelni ezeket az eszközöket, termékeket. Talán az első dolog amit megemlítenék azok a vászonszatyraim voltak. 10 éve kaptam egy vászonszatyrot a férjemtől, aki külföldi útjáról hozta nekem ajándékba. Nagyon tetszett és onnantól kezdve mindig nálam volt. Azóta több szatyrot is hazahoztunk közös nyaralásainkról, persze az elsőt is még mindig tudom használni. Annyira szerettem ezekkel vásárolni, hogy elkezdtem keresgélni más kisebb zsákok után amiket a zöldségekhez tudtam bevásárlásnál használni.
A következő lépés talán a mosószerek és tisztítószerek világa volt, melyeket körülbelül 5 éve cseréltem véglegesen természetes alapúakra, és soha nem bántam meg ezt a döntést.
2021 novemberében a webshop első évfordulójakor majdnem napra pontosan megszületett a kisfiam, így az életem újabb területén tapasztalhattam meg a környezettudatos döntések fontosságát. Ekkor már szerencsére semmilyen nehézséget nem okozott, így pontosan tudtam mire illetve mikre nincs szükségem ebben az új élethelyzetben.
A webshopba olyan termékeket válogattam, amelyek használata nem jár nagy lemondással, így könnyedén használhatóak. A forgalmazott márkák magyarországi és európai vállalkozások termékei.
A termékkínálat folyamatosan bővülni fog